Barion Pixel

Kajaktúra a Lajtán

– Malom-ági Lajtáról röviden:
Városon belül kajakozni, gyönyörű festői környezetben? Vizicsúszdázni kajakkal? Igen! A balatoni szezon elindulás előtt egy számunkra nagyon kedves folyót ismerhettek meg, méghozzá Mosonmagyaróváron a Lajtát.

Kinek ajánljuk ezt a túrát?
Kezdőknek, haladóknak, akik kíváncsiak arra, hogy milyen városon belül kajakozni, gyönyörű festői környezetben, illetve vízi csúszdázni kajakkal

Jelentkezèsi feltètel:
– úszni tudás
– átlagos fizikum
– min. 10 èves kor ès min. 140 cm testmagasság
– max. 120 kg testsúly

Mire számíthatok a túra során?
A Mosoni-Dunánál vízreszállunk és innen kb. 300 méterre az Öreg-Lajtára rákanyarodunk.
Mosonmagyaróváron keresztül felevezünk hidak alatt, a város legnyugodtabb részeit érintve a Zsilipig, ami kb. 1 órát vesz igénybe. Közben lesz egy helyi idegenvezetőnk is. Itt kikötünk, pihenünk egy kicsit, megnézzük a hallépcsőt és átemeljük a hajókat az ún. városi Lajta-ágra. 2 vízicsúszdán is átmegyünk, nagyon stabilak, szépen átvisz a víz az öreg Malom alatt, így a városban, a kertek tövében visszaevezünk az öreg-Lajtára, majd a Mosoni-Dunára és végül a kiinduló pontra.

Mikor indul a túra?
Találkozó 10:00-kor

Meddig tart a túra?
A túra időtartama kb. 2-3 óra

Honnan indul a túra?
A találkozó pontos helyszínéről legkésőbb a túra előtti nap e-
mailben küldünk tájékoztatást.

Milyen hosszú a túra?
A túra kb. 5 km.

Mennyibe kerül?
A túra díja: 13.900 Ft

Mit tartalmaz a túra díja?
– túravezetést
– kajakok, illetve kiegészítők használatát
– 1 db 2 literes vízhatlan zsákot amiben a pénztárcád ill. kocsikulcsot stb. biztonságban tudhatod a túra során
– túra közben egy üveg ásványvizet, illetve egy kis meglepetést

Hány fő tud rèszt venni a túrán?
Maximum 20 fő tud jelentkezni

Fontos:
A túra alatt kötelező az úszás segítő mentőmellèny viselete. A kajakozás erősen időjárásfüggő sport, ezért a túravezetőnek joga és kötelessége, hogy a túrázók biztonsága érdekében az adott körülményeknek megfelelően alakítsa a programot.

Egyèb:
– szakadó eső esetén a túrát nem tartjuk meg, ebben az esetben a befizetett túradìj 100 %-ban visszatèrìtèsre kerül, vagy felhasználható egy másik időpontban meghirdetett túrán

– a túra minimum 6 fő jelentkezése esetén kerül megrendezésre!

Foglalj kényelmesen online!

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.